Szomszédságfejlesztés a Magdolna negyedben

 

Tudósítás a Magdolna negyedi közösségfejlesztésről…
Budapest, VIII. kerület, Magdolna negyed. Ezen a területen kezdődött el 2005-ben az önkormányzat szociális és építészeti városrehabilitációs programja. A program újszerűsége, hogy több ponton indított el innovatív változásokat a városnegyedben, amelyek segítségével várhatóan megállítható az itt lakók egyre súlyosabb társadalmi leszakadása, a fokozódó szegregáció, folyamatosan csökken a családokban felhalmozódott és generációkon keresztül öröklődött hátrány, megszűnik a társadalomból való kirekesztettség, a szegénység újratermelődése.  A rehabilitációs programok hozzásegítik az embereket a vállalhatóbb, és saját felemelkedésüket is elősegítő egyéni életstratégiákhoz.  A program alkotói a célok megvalósításához szükségesnek látták a helyi társadalom és gazdaság erősítését, az iskolai képzés és foglalkoztatási helyzet javítását.
Az elmúlt években lépcsőzetesen, egymásra épülve és egymáshoz kapcsolódva indultak el a rehabilitációs programok -  az épületek felújítása  - a lakóházak bérlői közösségének bevonásával, a lakók felelősségének és részvételének megerősítésével; - a közterületek – elsőnek a Mátyás tér felújítása; - a közösségi létesítmények kialakítása – így a Közösségi ház létrehozása a Mátyás tér 15. épületében. Ez már helyet adhatott illetve központjává válhatott többféle innovatív szociálpolitikai, foglalkoztatási és oktatási alprogramnak – itt említhetjük az oktatási fejlesztéseket, a foglalkoztatási támogatásokat és a negyedben folyó átfogó bűnmegelőzési projektet.
Kezdetektől ott volt a célkitűzések sorában a Közösségfejlesztés alprogram, amely a szociális rehabilitációs programok részben spontán, részben tudatos velejárója is lett.

Adójának 1%-ával támogassa alapítványunk további működését!

Adószámunk : 18037119-1-42

Bankszámlaszám : OTP bank 11708001-20364520

 

Dobogókőn voltunk...

Dobogókőn voltunk - a kerület civil szervezetei stratégiai tervező tréningen ismerkedtek a hosszabb távú tervezéssel.

Indul a civil szervezetek stratégiai tervezése...

Civil képzések a kerületben

A kerületi civil szervezetekkel együtt alapítványunk már közel két évtizede dolgozik a kerületben a helyi közösségek érdekképviseletéért, a helyi szomszédságok kiépüléséért, a helyi demokráciáért, a kerületi szociális háló fejlesztéséért. A civil szervezetek, önkormányzati intézmények munkatársai sokszor találkozhattak különböző képzéseken.A résztvevő munkatársak visszajelzései, az ott jelzett szervezeti igények, szükségletek alapján elmondhatjuk, hogy közös igény született az összehangolt együttműködésre, a kerületi gondok eredményesebb megoldása érdekében a hosszabb távú tervezésre, esetenként közös egyeztetésekre, jobb munkamegosztásra. Mindezek érdekében alapítványunk pályázati támogatással ingyenes képzéseket –tréningeket és workshopokat -  szervez az érdeklődő kerületi civil szervezetek képviselőinek a hosszabb távú stratégiai tervezés módszerei témában.

Programunk célja:
- szervezeteink hatékony és fenntartható működése érdekében ismerjük meg a stratégiai tervezés alapvető lépéseit, céljait, módszereit.
- helyiszükségletfelmérésre és helyzetelemzésre építve alakítsuk ki jövőképünket, vegyük számba a helyi és a kerületi, esetenként fővárosi fejlesztési igényeket, szükségleteket és az erőforrásokat, az újabb közép- és hosszútávú céljainkat, és dolgozzuk ki megvalósíthatóságuk operatív stratégiáját, valamint a módszereket.
- Teremtsünk módot a tapasztalatcserére, az erőforrások jobb felhasználása érdekében az együttműködés lehetőségeinek számbavételére, megtervezésére.
Résztvevők:   A programba meghívjuk a VIII. kerületi civil szervezetek és önkormányzati intézmények érdeklődő szakembereit, vezetőit. Számítunk a helyi civil közösségfejlesztőkre, a szociális, oktatási-nevelési, a gyermek- és ifjúságvédelmi területen dolgozó civil szervezetek és önkormányzati intézmények, hivatalok érdeklődő dolgozóinak és önkénteseinek érdeklődésére is.  
A program: - tréning jellegű képzések
- 16 főnek 2x3 napos időkeretben ( időpontok-2009. november 20-22-én, péntek-szombat-vasárnap, és 2010.január utolsó hétvégéje)
- a hálózat jellegű szakmai együttműködés és tapasztalatcsere érdekében 2 workshop, (szakmai érdeklődés szerinti csoportokban, előzetes közös témakijelöléssel)
Ha igény lesz rá, lehetőséget teremtünk pszichoszociális szolgáltatásra a kiégés megelőzése, a szakmai és pszichés stressz feloldása érdekében – esetmegbeszélő csoport és/vagy egyéni esetmegbeszélések formájában.
Képzéseink szervezésekorgondolunk a résztvevők mentálhigiénéjére, az időkeretek határain belül biztosítjuk a pihenés, felfrissülés lehetőségeit is!(séta, úszás, masszázs)
Programjaink helyszínei:- Nap Klub Alapítvány (1082 Budapest, Leonardo da Vinci utca 4-6.)
                                             - Dobogókő, Fenyves Szálló
Jelentkezésüket várjuk személyesen vagy telefonon, e-mailen a regisztrációs lap visszaküldésével. Tájékoztatással rendelkezésükre állunk a Nap Klub Alapítvány telefonszámán, illetve a kapcsolattartókon keresztül.
Kapcsolattartók:
Horváth Judit (hjho41@gmail.com, 06-20-528-4104)
Ambrus Ferencné (Nap Klub Alapítvány, 333 0316)
E-mail: napklub@interware.hu

Állampolgári Részvétel Hete

 

Kedves Barátunk!

Alapítványunk több éve csatlakozott a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Civil Kollégium Alapítvány, a Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat, a Szövetség a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület és a Magyar Művelődési Intézet által szervezett KÖZTÁMHÁLÓ programhoz, mely által az idén is résztvevője az Állampolgári Részvétel Hete nemzetközi eseményének.
Szeretettel hívunk és várunk kerületi rendezvényeinkre, kérjük fogadjátok el meghívásunkat és csatlakozzatok programunkhoz.
Bővebb felvilágosítás: Faragó Mária 06 30/8509780; Nap Klub Alapítvány: 333-0316 ill. www.arh.kozossegfejlesztes.hu oldalon.

Meghívó a Szomszédságnak

 Felhívás

a Nap utcai Szomszédság állampolgárai, helyi lakóközösségei,
civil közösségei, vállalkozói felé:
 
„Értékmegőrzés - közösségi összefogással!
az ÁRH program lezárásaként szervezzünk helyi közösségi összejövetelt, hogy lakókörnyezetünk élhetőbbé, tisztábbá és barátságosabbá váljon az érintett területen lakók és környezete közötti együttműködés, környezettudatos szemlélet terjesztése jegyében.
 2008. szeptember 26. 10-12 óra között
SZEMÉTSZEDÉS/MEGÚJÍTÁS
a Leonardo közben lévő játszótéren, és a kutyafuttató környékén.
Hozz magaddal jókedvet, tettrekészséget
és ha tudsz: zsákot, kesztyűt, maszkot és szerszámokat.
Gyerekeknek a hagyományos: „Szemétért ajándék” akció….
  További információ: a Nap Klubban (Leonardo 4-6. tel: 333-0316) 
     
                   Faragó Mária                                                          Horváth Judit
                                  Közösségfejlesztő                                           Nap Klub Alapítvány elnöke

Aktuális

Az  oldal fejlesztés alatt áll. Kérjük, látogasson vissza később! Köszönjük....

Mentőöv a Nap utcai szomszédságban

                          Alapítványunk 2008 novemberében elnyerte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium bűnmegelőzési pályázatát, amelynek segítségével a Nap utcai Szomszédságban és környékén közös összefogással megerősíthetjük a közbiztonságot, az itt élő családok, gyerekek és öregek biztonságát.

 A projekt célja: Célunk a bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése a helyi közösség komplex tevékenységével, a szociális és mentálhigiénés védőhálóval. Az elsődleges bűnmegelőzés az itt élő emberek kapcsolatainak, önsegítő közösségeinek megerősödésével, a helyi társadalmi részvétel, a közös cselekvés serkentésével, a közbizalom erősítésével érhető el.

A projekt célcsoportja a Nap Klub Alapítvány működési területén, a Nap utca, Leonardo utca, Práter utca, Futó utca, Nagytemplom utca, Hock János utca, Horváth Mihály tér, Baross utca és a Szigony utca által határolt terület, valamint a Szigony negyed közeli utcáiban élő lakosság, a családok, kiemelten a kisiskolások és az utcára szoruló serdülők.
A gyermekes családok biztonságérzete függvénye a gyerekek humánus és érzelemgazdag iskolai nevelésének és a jó minőségű napközbeni gyermekellátásnak, ezért a projekt képzéseivel ebben segíthetünk a gyermekneveléssel foglalkozó intézményeknek és civil szervezeteknek.
Együttműködünk a kerületi civil és önkormányzati intézmények, szervezetek szakembereivel, a Rendőrség és Polgárőrség, a közterület felügyelet munkatársaival.
Syndicate content