CIVIL ÖSSZEFOGÁS A MEGÚJULÓ, ÉLHETŐBB JÓZSEFVÁROSÉRT

CIVIL ÖSSZEFOGÁS A MEGÚJULÓ, ÉLHETŐBB JÓZSEFVÁROSÉRT

                                      A józsefvárosi civil szervezetek közép- és hosszútávú stratégiai terve
(folyamatosan megújuló és bővíthető távlati terv)
2010-2020.
 
1.    A stratégiai terv előzményei, célja, tervezői
                                              
Józsefvárosban az utóbbi tíz évben jelentős fejlődés következett be a helyi civil szervezetek működésében és kapcsolataiban. Több új egyesület, alapítvány született, amelyek fontos helyi közügyek élére álltak. Nem ez az első alkalom, hogy a kerületi civil szervezetek megpróbálnak összefogni, és munkájukat összehangolni. A Nap Klub Alapítvány kezdeményezésére a kilencvenes években létrejött a kerületünkben működő civil szervezetek összefogása, a Józsefvárosi Civil Kerekasztal . Később erre a szervezeti együttműködésre alapozta a kerületi önkormányzat –első és egyetlen - civil stratégiáját. Ennek a társaságnak a kapcsolatrendszere az utóbbi évekre meggyengült, de újabb kapcsolatok születtek újabb tevékenységek mentén. Az utóbbi öt évben az uniós pályázatok támogatásával tudatosan egymásra épülő programokat valósítottunk meg a kerületi lakosság érdekében a kerületi civil, önkormányzati és üzleti szféra partnerségét és a többrétű szakmai célokat szolgáló humánerőforrás fejlesztési programokkal. Ezek elsősorban a kerületi szociális és oktatási területen működő civil és önkormányzati szervezetek és intézmények szakembereinek képzését szolgálták.Ezek nyomán egyre gazdagabb kapcsolatok alakultak ki a kerületben, két civil szervezet is elindított hálózatépítő tevékenységet, az együttműködő tervezésről képzéseket. Ezek feltárták a kerület szakmai és civil szervezeteinek igényeit az együttműködés szakmai hálózata iránt, amit a kapcsolatok kialakulásával, a közös szakmai nyelv, a közös problémakörök, a kerületi feladatok felismerésével, összegyűjtésével és a működő kapcsolatrendszer megerősítésével terveztek létrehozni.
 
A 2009-es évben éppen a kerületi civil szervezetek megerősítése céljából pályázott a NCA-nál a stratégiai tervezés témájában a Zöld Fiatalok Egyesülete és a Nap Klub Alapítvány. A két szervezet nyertes pályázatai és közös együttműködése adott lehetőséget az újabb kerületi összefogásra, és a kerületi szükségletekre építő közös stratégiai tervezésre.
 
A Nap Klub Alapítvány szakmai munkájának centrumában álló civil közösségfejlesztés alapján elsőként az állampolgári közösségeket megszervező civil szervezetek hálózati együttműködését kívánta facilitálni, összefogni. Ennek eszközei többek között a civil szervezetek intézményesedését, szakmaiságuk erősödését segítő képzések, tréningek  és workshopok lehetnek, valamint az a működési gyakorlat, amely Józsefvárosban kezd természetes módon elfogadottá válni, hogy a civilek véleménye és részvétele nélkül nem születhetik meg az a hatékonyság és eredmény, amelyre szükség van, és amely a közbizalmat is építi, javítja. 
A Zöld Fiatalok Egyesülete  egy helyzetfelmérő kutatást indított a Foresee munkacsoporttal, a Magdolna negyedben, több civil szervezet megkeresésével, interjúkkal, adatgyűjtéssel.
 
Közösen megfogalmazva az együttműködés céljaként jelöltük meg, hogy a kerület és az  együttműködő civil szervezetek közép-és hosszú távú fejlesztése érdekében összehangolt stratégiai tervezéssel távlatosan meghatározzuk a fejlesztés irányait, a szervezeti prioritásokat és eljárásokat, hogy cselekvőképesen tudjunk reagálni a változó helyi, kerületi és regionális szükségletekre, javítani tudjuk erőforrásainkat, kapcsolatainkat, munkamódszereinket.
 
2. Helyzetelemzés (Foresee tanulmány, ill. kerületi felmérések és helyzetelemzések felhasználásával)
     Célunk a célcsoport felmért szükségleteire reagáló és hatástanulmányokon alapuló programok megtervezése
Józsefvárosban a KSH nyilvántartása szerint jelenleg 1309 társadalmi szervezet van bejegyezve. 2008-ban 1118 szervezet részesült az adófizetők adójának 1%-ból, ennek pontos összege 763.736.497.- Ft volt. Ezzel együtt a pályázatokból és adományokból, ill. más forrásokból  származó bevételük összesen 41 000 milliárd forint volt. Ha ennek csak töredéke hasznosul Józsefvárosban, már az is soknak számít ahhoz az összeghez képest, amit például a kerületi önkormányzat szociális ügyekre vagy a kulturális örökség védelmére tud fordítani egy évben. A bejegyzett szervezetek között nagyon sok országos szervezet van, nagy közalapítványok,  vagy olyan speciális területeken működő szervezetek, amelyek lényegében nemcsak a kerületi, hanem fővárosi és országos célokat szolgálnak (pl. a SOTE és klinikáinak egészségügyi szervezetei, a kultúra, az építészet, az oktatás és más területek országos szervezetei, sport, szabadidős tevékenységek, szubkultúrák feladatköreiben), amelyek miatt így csak lazán kötődnek a kerülethez. A munkánkhoz néhány helyi közfeladatot ellátó kivételével nem hívtuk a kerületben bejegyzett KHT-kat, amelyek gazdálkodó szervezetek esősorban, valamint a politikai pártként vagy csoportként bejegyzett szervezeteket. Ugyancsak nem hívtuk az országos vagy fővárosi szinten működő sportegyesületeket sem.
Ugyanakkor több tucat olyan egyesület vagy alapítvány is van, amelyek működési céljaiban, feladataiban hangsúlyos helyen van a kerület és szoros kapcsolatban állnak a kerületi lakossággal. Ezeket a szervezeteket is tájékoztattuk és meghívtuk a csatlakozásra.
(3.sz. mellékletünk tartalmazza a szóban vagy írásban már csatlakozott szervezetek listáját)
 
          A most épülő kerületi civil összefogással párhuzamosan a Zöld Fiatalok Egyesület kezdeményezésére egy kisebb területi összefogás is formálódik, amelynek előkészítésére a Foresee Kutatócsoport egy kutatást végzett. Interjúkon és csoportos beszélgetéseken keresztül mérték fel a Magdolna-negyedben működő civil szervezetek profilját, infrastrukturális körülményeit és más szervezetekkel való kapcsolatának a természetét, illetve feltárták azokat a közös célokat, melyek mentén a szervezetek a jövőben együtt tudnak dolgozni.(1.sz.melléklet)
(Bevont szervezetek: Kapocs Alapítvány, Nap Klub Alapítvány, Négy Ház a Magdolna Negyedért Egyesület, „Muro Phral – Testvérem” Cigány – Magyar Társadalmi és Kulturális Egyesület, Szigony Alapítvány a Közösségi Pszichiátriáért, Zöld Fiatalok Egyesület és a RÉV8 ZRT, mint együttműködő önkormányzati intézmény).  A kutatási beszámoló elérhető a ZöFi honlapján.)
A Nap Klub Alapítvány 2009 novemberében és 2010 februárjának első hétvégéjén stratégiai tervező tréninget szervezett kerületi civil szervezetek számára, ahol a szervezetek Lencsés Erika tréner vezetése mellett megalkották egy kerületi civil stratégia alapjait.
Olyan stratégiáét, amely a civileké, a civilek tapasztalataira és az általuk képviselt társadalmi csoportok igényeire épül. Az itt lévő szervezetek hasonló problémákat és célokat fogalmaztak meg, mint amelyeket a Foresee Csoport kutatása is feltárt a Magdolna negyedben működő szervezetek körében[1]. A tréningen résztvevő szervezetek elkészítették a területen működő szervezetek egységes SWOT analízisét, vagyis feltárták a közösen megélt
erősségeket, gyengeségeket, a civilek munkáját segítő lehetőségeket és az esetleges veszélyeket is. (2. sz. melléklet)
Ez a közös helyzetelemzés, a helyi szükségletek és lehetőségek ismerete ad lehetőséget arra, hogy konkrét cselekvési tervek, együttműködések, programok szülessenek. Ezek a helyzetelemzések képezik a stratégia kidolgozásának gyakorlati alapjait.
A tréningen résztvevők a következő lehetséges lépéseket fogalmazták meg az erősségek és gyengeségek mentén számbavett lehetőségek és veszélyek, kockázatok  tükrében:

 
Erősségek
Gyengeségek
 
 
 
 
Lehetőségek
A városrészek problémáinak artikulálása a civil szervezetek összefogásával.
Civil részvétel lehetősége a kulturális örökség megóvásában, fejlesztésében.
A negyedek identitásának erősítése, pozitív arculat kialakítása
Etnikai, kulturális rendezvények civil támogatással.
Józsefváros történeti hátterének feltárása a lokálpatriotizmus motorja lehet.
Együttműködés a kulturális intézményekkel
Állandó aktivitással megtölteni a kihasználatlan intézményeket.
Felvállalni a közösségi programokban a multikulturalizmust és bevonni a kerület történetiségébe. Kölcsönösség, befogadás
A kerületi turizmus fejlesztéséért saját szórólapokat létrehozni és terjeszteni.
Tehetséggondozás, helyszínek biztosítása az underground tevékenységek megvalósítására.
Összefoglalni a szervezetek helyzetelemzését és terveit, és az új polgármester elé terjeszteni.Referenciaként kell használni az eddig megvalósított programokat.
Lehetőség civil önkéntesek bevonására.
Új városrész-kép teremtése, melybe bevonjuk a vállalkozókat.
Erőforrások, kapacitás hiány enyhítése
Hatékonyabb lakosság bevonás, erőteljesebb kommunikáció, az önkormányzati döntéshozatalok befolyásolása.
Lakossági akciók a városrész értékeinek felhasználásával és védelmében.
Roma szervezetekkel javítható a kapcsolat.
Szaktudások megszerzése a kerületi intézményrendszeren keresztül.
Civil stratégia elfogadtatása az új polgármesterrel és a képviselő-testülettel
Közterületek használata marketing célra.
Új marketing stratégia: beépíteni a kulturális örökséget, multikulturalizmust, szubkultúrákat, 8. kerületi filmet.
Civil bázis létrehozása, és fenntartása
Közös pályázatokkal lehet erősíteni az együttműködést.
Összehangolt civil megjelenés a közterületeken
 
 
 
 
Veszélyek
Az együttműködés csökkenti a rivalizálást és a külső manipuláció lehetőségét.
Az együttműködéssel létrejövő közös érdekartikuláció, közös érdekképviselet nyomást gyakorol a döntéshozókra.
A civil szervezetek együttműködése és a civilek és a hivatalos intézmények együttműködései javítják a közbiztonságot.
Közös pályázatokkal a külső források hatékonyabb megszerzése és felhasználása.
Civil együttműködés és képzés a belső kiégések ellen. Célcsoportokon keresztül mások elérése.Jó példákkal minta-teremtés.
Folyamatos közösségi tevékenység, aktív alkotó programok a fiatalok prevenciójában
Közös kerületi programok, civil találkozók.
Együttműködés az önkormányzattal a szociális problémák megfogalmazásában a képviselet módszerével.
Kommunikációs és marketing kapacitás növelése a civil szervezetekben, nagyobb nyilvánosság, a kerületet érő előítéletek mérséklése.
Lakossági akciók a környezet védelmében, új önkéntesek.
Kihasználatlan közszolgálati kapacitások felhasználása a szociális problémák mérsékléséért. (Önkormányzati feladatkihelyezés forrással)

A helyzetelemzésen és ötleteken kívül a szervezetek képviselői megfogalmazták rövid, közép és hosszú távú elképzelésüket civil értékek, célok mentén a civilek és a civil-önkormányzati-üzleti szféra együttműködésével  megvalósítható tevékenységekről:
 

 
Küldetés
 
Értékek
 
Célok
Élhetőbb Józsefváros.
Józsefváros a büszkeségünk.
Budapesti méretekben példaértékűvé tenni az összefogást.
Esélyegyenlőség,
Szolidaritás.
.
1 év
 
A civil és önkormányzati, üzleti szféra partneri összefogása, közös tenni –akarás Józsefvárosért, a partnerség fejlesztéséért
A különböző városrészek kapcsolatainak erősítése - egymás kölcsönös és mélyebb megismerése
Közös platform, civil összefogás
Közös megjelenés, új Józsefváros arculat
Közös civil stratégia letétele az önkormányzatnál is
.
Közterületek kihasználása közösségi célokra, azok felújítása, rendbetétele a helyiek bevonásával.
3H programok
A 10-25 éves korosztály közösségi és közművelődési, szabadidős  igényeinek felmérése és támogatása (a prevenció érdekében)
Önkéntesek toborzása
Társadalmi felelősségvállalás kibontakozása.
A társadalmi tőke,
a közbizalom növekedése , az állampolgári részvétel erősödése és gazdagodása,
a civil szervezetek aktivitása, együttműködése és a civil, önkormányzati és üzleti szféra partneri együttműködése révén
5 év
 Tudatosabb civil lakosság,
társadalmi részvétel,
vonzó Józsefváros, az együttműködés összehangolása, hálózattá szerveződés, közös cselekvés, közös projektek Erősebb és rendszeres érdekartikuláció és érdekképviselet
Partnerségépítés
A józsefvárosi multikulturális értékek kölcsönös megismerése, kibontakoztatása. Országos minta adása.A kerület multikulturális értékeinek tudatos kiaknázása a tolerancia növelése és a diszkrimináció csökkentése, valamint a kulturális gazdagítás érdekében
A jelentős arányú cigány népesség kulturális és etnikai identitásának erősítése, integrációjának javítása
Otthont adni kortárs művészeknek, fiatal értelmiségieknek, a cigány értelmiség támogatása
10-25 éves korosztály igényeinek kielégítése. (közösségi terek és szabadidős tevékenységek prevenciós céllal, társadalmi részvétellel) . Közösségi terek megerősítése, gyarapítása. Tehetséggondozó műhelyek gyarapítása
Idősek sokrétű ellátása, kapcsolatépítés a generációk között
Staféta átadása időben.
Jelentős javulás a társadalmi bűnmegelőzésben
Civil ház működtetése, tréningek, képzések.
Tudatosabb civil érdekartikuláció, érdekérvényesítés, a lakosság képessé tétele a helyi demokrácia gyakorlatára.
Önkormányzati bizottságokban és a tanácsadók között delegált civilek dolgoznak. 
 
10 év
Erősebb, széleskörű lokálpatriotizmus, emellett a fővárosi és európai értékek, identitáselemek  erősítése
Józsefváros, mint a főváros image-t erősítő városrész létrejötte működő demokratikus érdekképviselettel, sokrétű, szerves állampolgári együttműködéssel, a három szféra jól működő partneri kapcsolataival
 
 
 
CIVIL UNIÓ= külső, belső
Összehangolt együttműködés és az erőforrások kiegyensúlyozott elosztása, az élhetőbb és megújult
városrészekben, a kerületben
 
 
Az építészeti és szociális városrész -rehabilitáció jelentős progresszivitása.
 
Józsefváros pozitív image-nak megerősödése a leszakadó városrészek fejlesztésével
Zöld Józsefváros.
A diszkrimináció, az egyenlőtlenségek csökkentése, az esélyek növelése.
Az iskolai nevelési-oktatási rendszer megújulása, a közművelődés, mint prevenciós rendszer gazdagítása
A gyermek –és ifjúságvédelem, a szociális rendszer fejlődése
Jelentős eredmények a társadalmi bűnmegelőzésben
 
 
Hálózati jellegű civil együttműködés és érdekképviselet
A lakossági részvétel, a helyi közösségek megerősödése, a helyi demokrácia, a helyi érdekképviselet működése
Működő partnerség a civil szervezetek és az önkormányzat, az üzleti szféra között
A civil és a közművelődési, oktatási, szociális és más fontos intézmények megerősödése, jól működő
kialakult kapcsolatok, fenntarthatóság- az intézmények, közterek, a civil közösségi szervezetek működési biztonsága.
Helyi forrásból helyi célokat támogató
Közösségi Alapítvány létrehozása
 

  
A civil szervezetek problémáinak, lehetőségeinek, vízióinak megismerése mellett nagyon fontosnak tartottuk, hogy a helyi lakosság problémáit is pontosan megismerjük, és célcsoportjaink felmért szükségleteire reagáló és hatástanulmányokon alapuló programokat tervezzünk. Ezt segíti a ZÖFI által készíttetett Forese tanulmány, a rendszeres közösségi felmérések a Nap utcai szomszédságban, vagy  – többek között - a Nap Klub Alapítvány 654 fős kérdőíves közösségi felmérése is a Magdolna negyedben. Emellett tanulmányozzuk az önkormányzat különböző témájú szakmai jelentéseit is.(Szociális térkép, foglalkoztatási helyzet stb.)
 
 


[1] A résztvevő szervezetek között nagy átfedés volt, a tréningen a stratégiát kezdeményező 8 szervezet vett részt:
Civilek a Palotanegyedért Egyesület, Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesülete, Nap Klub Alapítvány, Négy Ház a Magdolna Negyedért Egyesület, MINYATA Egyesület, Muro Phral – Testvérem” Cigány – Magyar Társadalmi és Kulturális Egyesület,
Szigony Alapítvány a Közösségi Pszichiátriáért, Zöld Fiatalok Egyesület.